Somodi Krisztina

Instruktor

Mi a New Pilates by AD sztorid?

What's your New Pilates by AD story?

Egész életemben a sport töltötte ki a munkám melletti szabadidőmet. Rendszeresen jógázom, köredzésre járok, kocogok, biciklizek, síelek, sokat kirándulok és sétálok a családommal. 50 éves koromig ezek a sporttevékenységek tökéletesek voltak számomra, de a változókorban azt vettem észre, hogy jobban és máshogyan kell dolgoztatnom az izmaimat, fókuszálnom kell az izületeim védelmére. A barátnőim javasolták a pilates-t, ekkor nyílt ki a világ számomra. Éreztem, hogy a gyakorlatok közben és után nem fájnak az izületeim. Először a talajos órákat választottam, később pedig a gépeket is szerettem volna kipróbálni. Így jutottam el Decker Annáék stúdiójába, ahol megismerhettem a saját fejlesztésű gépeket is. Ez volt az a pillanat, amikor tudtam, hogy én ezzel szeretnék foglalkozni, ezt a sokrétű, izületkímélő, biztonságos mozgásformát szeretném átadni másoknak.

Mi motivál?

Szeretem az embereket. Szeretek figyelni rájuk, kiváncsivá tesz minden, amit éreznek, mondanak. Ezért ideális számomra az oktatás. És ha ez az egészséges életmódhoz, a mozgás öröméhez, a harmóniához, az általam megszeretett pilates módszerhez kapcsolódik, akkor úgy gondolom, jó helyen vagyok. Ezt a pozitív érzést szeretném átadni másoknak is, mert hiszem, hogy a fizikai egészségünk hatással van az életünk más területeire is. Ha a testünk rendben van, akkor a lelkünk és mi magunk is.

Mi várja a résztvevőket az órádon?

What participants can expect from your class?

Szeretném azt a közösséget látni nap mint nap az óráimon, akik nemcsak a mozgás öröméért, hanem a többiekért is kitartóan járnak a terembe. A közösségnek hatalmas ereje van! Egymást támogatni egy mosollyal, ösztönözni egy vicces hozzászólással, kellemes zenével a háttérben, nagyon egyszerű – és nagyszerű. Biztonságos és támogató közeget szeretnék teremteni azoknak, akik eljönnek az óráimra, hiszen a New Pilates by AD edzések kortól és nemtől függetlenek.

„A test, az elme és a lélek összhangja ad valódi erőt.”

Ismerd meg Krisztit!

Gyermekkorától a Duna szerelmese. Kenuzott Édesapjával, kajakozott Csepelen. Emellett a futás jelentette számára a kikapcsolódást. A média szektorban dolgozott 30 évig reklámügynökségeknél, lapkiadóknál. Az elmúlt 15 évben lapigazgatóként felelt egy magazin print és online felületeiért. Az életébe a jóga, a pilates és a face yoga rendszeres gyakorlása által kanyarodott vissza a sport napi szintű gyakorlásához, szeretetéhez.

Minimum két terméket válassz ki az összehasonlításhoz.